Diplomakötés

Szakdolgozat kötés

Egyedi naptár készítés

Szélvédőnagyker

5 hónapos kora körül a bébi elkezdett intenzíven megismerkedni a körülötte lévő világgal, és a nappalival, ahol napunk nagy részét töltjük. Először elég volt egy pléd, azután jött a habtapi szőnyeg, később a kettő egymás mellett, és egyszer csak arra léptem be a nappaliba, hogy a gyerek feje a tv-állvány sarka alá szorult, mert éppen ott volt valami érdekes megfognivaló. Nagyon megijedtem, de próbáltam uralkodni magamon, és nem elkezdeni jajongani, hogy Úristen, mi történt a gyerekkel. Odamentem hozzá, óvatosan kiemeltem a gyereket az állvány alól, bízva abban, hogy semmi baja nem történt, de gondolatban addigra már végigfutott az agyamon az összes sérülési lehetőség. Szerencsére semmi baja nem lett, egyáltalán nem ütötte be a fejét, mosolygott tovább. Akkor nagyon megkönnyebbültem, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy egyre veszélyesebb a közeg, és hogy fogok így elmenni legközelebb wc-re. Nem tehetem be minden olyan alakalommal a gyereket a kiságyba, amikor nekem éppen nem mellette van dolgom, hiszen akkor büntetésnek fogja majd megélni a kiságyat, és nem szeret majd ott lenni. Akkor hogy teszem majd le így aludni? Muszáj volt azonban használni erre is, hiszen a bébit nem vihetem el a mellékhelysége magammal. Ha kimentem a konyhába, akkor a babakocsiban volt velem, de az sem működött sokáig, mert nem bírja elviselni, hogy nincs élettere, és nem lehetett sok mindennel lekötni, hiába főztem énekelve meg mondókázva. Férjemmel megbeszéltük, hogy nem akarjuk egy 1*1-es járókára szorítani a mozgás lehetőségét, de muszáj valahogy kevésbé balesetveszélyesebbé tenni a nappalit, hogy ne legyen a gyereknek semmi baja.

Egyik ismerősünk blogját szoktam olvasgatni, és a képeik között láttam meg a megoldást: babakarám vagy más néven óriás járóka. Több elemből áll, összecsukható, olyan formában teszed le, ahogy éppen kényelmes, van ajtaja, és akkor fekszel be a gyerek mellé játszani, amikor csak akarsz. Mi sokszor szoktunk ott hármasban játszani, főleg azért, hogy jól érezze magát benne a bébi. Szóval tényleg nagy. Amióta megvettük, nem félek attól, hogy ott bármi baja is lesz, és ki tudok nyugodtan teregetni, meg ki tudok menni egy pohár vízért, elmosogathatok nyugiban stb…

A gyerek is szereti, ott vannak a játékai. Mindenképp hasznos tagjává válik a családnak!